//Von der Leyen jelölése – az európai demokrácia vége?

Von der Leyen jelölése – az európai demokrácia vége?

Éjszakákon átnyúló alkudozások után Európa alvatlanságtól félájult vezetői végül is a hét gyerekkel ‘megáldott’ Ursula von der Leyen-t javasolták az Európai Bizottság új elnökének. Öt ugyan nem a Schuman körforgalom mellett találták merevrészegen egy kukában, de azért még a Brüsszeli ’buborék’ legelvetemültebb politikai elemzői is egy kiadós Google-özéssel kezdték a napjukat a hír hallatán.

Hogy jutottunk el idáig? Brüsszel tényleg feladta a demokráciának még a látszatát is?!

Kezdjük az elején.

Ahogy azt korábban írtam, a Bizottság leendő elnökét az Európai Tanács tagjai (azaz a 28 állam- és kormányfő) jelölte ki, figyelembe véve a Parlamenti választások eredményét – hiszen ez utóbbi mutatta, hogy Európai szavazói mégis milyen politikai beállítottságúak jelenleg.

Ez alapján Európa lakossága a következőképpen néz ki:

  • 24,2% középjobbos (Néppárt)
  • 20,5% középbalos (Szociáldemokrata)
  • 14,4% középpárti (Liberális / Makronista)
  • 9,9% zöldpárti (Zöldek)
  • 9,7% szélsőjobbos (Salvini / Le Pen)
  • 8,3% konzervatív / tradicionalista (Kaczynski és tsai)
  • 5,5% szélsőbalos
  • 7,6% egyéb


Ahhoz, hogy a következő részeket megértsük, képzeljük el, hogy ugyanez az eredmény Magyarországon esik meg, egy nemzeti választáson. A Fidesz 24%-on, az MSZP+DK 20%-on, a Momentum 14-en, stb.

Hogy néznének ki a koalíciós tárgyalások?

Nyilván Viktor apánk – a legnagyobb párt vezetőjeként – ragaszkodna ahhoz, hogy ő legyen a miniszterelnök. De támogatná-e ezt a többi párt, mondván, hogy bármennyire is utáljuk az öreget, azért csak ő érte el a legjobb eredményt?

Hát kötve hiszem.

Ezt próbáljuk meg észben tartani.

Jöttment senkiháziak és győztes vesztesek

Ahogy említettem, von der Leyen asszony kinevezése után két nagyon gyakori véleménnyel lehetett találkozni az internet azon sarkaiban, ahol az emberek politikáról diskurálnak (és amiket amúgy az ellenségeimnek sem ajánlok látogatásra):

  1. ’Végre látszik, hogy az EU mennyire nem demokratikus: SEHOL MÁSHOL nem fordulhatna elő, hogy a választások után előhúznak a kalapból valami jöttmentet akire senki sem szavazott!’
  2. ’Most kiderült mekkora fertő ez a Brüsszel: SEHOL MÁSHOL nem fordulhatna elő, hogy majdnem a vesztes párt jelöltjét (a Szociáldemokrata Timmermanst) javasolták elnöknek!

Csak nagyon gyorsan két példa, hogy miért óriási baromság mindkét vélemény:

  1. 2018-ban Olaszországban Salvini Ligája 37%-ot kapott, míg Di Maio ’Ötcsillagos’ párja 32%-t. Ki lett a miniszterelnök? Giuseppe Conte, aki egyrészt egyik pártnak sem tagja, másrészt akiről a kinevezéséig senki még csak nem is hallott az Appennini-félszigeten vagy annak szomszédságában.
  2. Idén Észtországban a Reformpárt 29%-kat kapott, 6 százalékponttal többet, mint Jüri Ratas vesztes Centrumpártja. Ki lett a miniszterelnök? Természetesen az öreg Jüri Ratas, miután maga mellé állította a helyi neonácikat.

Szóval ilyen és hasonló silány véleményekkel ne fárasszuk egymást.


Ha egy választáson a legtöbb szavazatot kapott párt nem éri el egyedül az 50%-ot, akkor mindig valami alternatív megoldásra lesz szükség.

Két gyakori opció van terítéken:

  1. Koalícióra kell lépni egy másik párttal, ami cserébe az lehet, hogy egy új, semleges jelöltet akar majd a vezetői székben látni (mint pl. Olaszországban); vagy
  2. Az egyik kisebb párt elhappolja a győzelmet, ha ügyesebben köt szövetségeket (mint pl. Észtországban).

A legnagyobb probléma az volt, hogy a néppárti idióták azt a Manfred Webert jelölték elnöknek, akit még ők maguk sem igazán támogattak, nemhogy a többi eszement. Ha egy valamivel kevésbé megosztó jelöltjük lett volna, akkor a többiek valszeg rábólintottak volna (ahogy azt tették von der Leyen esetében), de így ez ki volt zárva.

Weber egyértelmű kiesésével jött képbe Timmermans (és a liberális Vestager), hiszen Merkel és társai korábban gyakorlatilag megígértek, hogy az egyik párt jelöltje lesz majd a Bizottság elnöke.

Persze Orbán és egyéb Néppártiak joggal szívtak a fogukat, hogy végül is ők kapták a legtöbb szavazatot, úgyhogy miért választanának meg egy balos mikulás-imitátort?

Timmermans vagy Vestager jelöltsége úgy lett volna elfogadható a jobboldalnak, ha a Néppárt adja a maradék fontos tisztségviselők (Parlament elnöke, Európai Tanács elnöke, Jegybank-elnök) nagy részét. Ennek ellenére kompromisszumra végül nem sikerült jutni.

Ez tehát azt jelentette, hogy mindenképpen egy senkiházi jöttmentet kellet jelölniük.

Mutti Merkel újra megcsinálta?

Röviden tehát azt lehet elmondani, hogy az ún. ‘csúcsjelölti’ rendszer halálát a Néppárt okozta azzal, hogy egy elfogadhatatlan némbert állított jelöltnek Weber személyében.

Utána már csak az volt a kérdés, hogy az észtországi formula következik-e be (a második legnagyobb párt jelöltje kerül hatalomra), vagy az olasz megoldás (egy új, mindenki számára elfogadható jelölt).

Egyes hangok ezt Merkel mesterhúzásának tekintik.

Szerintük minden németek öreganyja tudta, hogy von der Leyen-t (vagy egy másik közeli bizalmasát) a Néppárt nem fogadta volna el a választások előtt  – ezért direkt egy olyan jelöltet állított, akit aztán a végén kidobhatott a biohulladékos szatyorba, mondván:

Bocs srácok, én megpróbáltam.

Én személy szerint ezt a felvetést sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom, de az biztos, hogy Weber jelölése az első pillanattól fogva iszonyúan gyanús volt.

Mi fog most történni?

A Parlament képviselői jövő héten fogják eldönteni – titkos szavazáson, egyszerű többséggel –, hogy támogatják-e von der Leyen jelölését.

Általános vélekedések szerint Ursula át fog menni a rostán, bár pl. a zöldek meg a szélsőjobb/szélsőbal nagy része biztos, hogy ellene fog szavazni.

Várható győzelmének a legfőbb oka az, hogy a tagállamok közti egyezmény leszögezi, hogy a jelölt mindenképpen német és kereszténydemokrata kell, hogy legyen. Úgyhogy a Parlament hiába szavazná le a felettébb szapora védelmi minisztert, ha helyette úgyis csak valami klónját jelölné legközelebb az Európai Tanács.

Ő legalább a nemek közti egyenlőségben tud valamit nyújtani, plusz már Európa újra-népesítésében is tevékenyen részt vett.

Hogy kerüljük el a jövőben az ilyen kínos malőröket?

Ez az eredmény nyilvánvalóan nem ideális, hiszen az európai állampolgárok joggal legyinthettek, hogy minek igyekezzenek, hogy megismerjék a jelölteket, ha végül nem közülük kerül ki a győztes?

Ezt elkerülendő, két teljesen ellentétes vélemény van terítéken.

A nacionalista (szélső-)jobboldal szerint a probléma az erősödő Európai Parlamentben keresendő. Ha a tagállamoknak nem kellene az EP-képviselők miatt aggódniuk, akkor sokkal egyszerűbb lenne kinevezni a Bizottság elnökét.

Ez tehát a már sokszor hallott érv: az EU kezd túlságosan federalista lenni, itt az idő visszatérni a ’nemzetállamok Európájához’, akár Schengen eltörlésével és az Euró felszámolásával.

A másik oldal szerint a probléma abban rejlik, hogy az EU egy köztes állapotban van. Ha az EU végre igazi federalista állam lenne, és az európai állampolgárok ún. transznacionális listákra szavaznának (azaz Magyarországon nem a Fideszre vagy a DK-ra szavaznánk, hanem az Európai Néppártra, vagy az Európai Szocialista Pártra), akkor a legnagyobb frakciónak meglenne a szükséges legitimációja arra, hogy kinevezze a Bizottság következő elnökét.

Én személy szerint azt gondolom, hogy a hiba nem feltétlenül a rendszerben van, még akkor is, ha bőven van azon is mit javítani.

Ezt alátámasztandó, képzeljük el, hogy a Fidesz egy olyan fogyatékost jelöl miniszterelnöknek (pl. Ákost vagy Németh Szilárdot), akit még Kövér László sem hajlandó támogatni. Nyilván ebből otthon is komolyabb hercehurca lenne, főleg ha a Fidesz a választásokon alig pár százalékkal előzné meg a második helyezettet.

Úgyhogy reménykedjünk, hogy a Néppárt (vagy a leendő legnagyobb párt) tanult a weberi hibából, és valami szalonképes elmezavarodottat jelöl majd 2024-ben.

Addig pedig marad nekünk Ursula. Sokat talán nem tudunk róla, de hogy kamatyolni szeret, az tuti.

Tetszett mi? Akkor osszad meg szépen nagyon gyorsan: