Üdv ismét a fanatikusoknak. Ma befejezzük a törvényhozás Parlamenti részét, azaz végre kiderül, hogy mi lesz az anyák és apák születési szabadságával (legalább is addig, amíg a tagállamok bele nem kezdenek ugatni). Tudom, hogy azt ígértem, hogy lesz cikk a szavazás előtt, de nem volt kedvem – ahogy majd látni fogjátok, egy szavazást követni az kb. annyira nagy móka, mint kovászos uborkával fát vágni.

Ma viszont bemutatom, hogy mi történt és mi lett az egész vége, de csak egy rövidke cikkben, mert holnap vakációzni megyek és még be kell pakolnom a naptejet meg az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés egy példányát.

Ha emlékeztek, istentelen ideje ott hagytuk abba, hogy vártuk a kompromisszumos módosítókat és a szavazást. Mentségemre szóljon, hogy előbbieket a Szakbizottság csak órákkal a szavazás előtt publikálta, azok nélkül viszont nem nagyon volt miről írnom. Ez persze nem igazán magyarázza, hogy mi a túrót csináltam a szavazás óta eltelt két hétben, de az most mindegy is.

Az előző két cikkben láttuk, hogy főleg miken ment a vita (hány hónap szabadság, hány hónap átruházható, mennyi legyen a minimum “fizetés” a távollét alatt, stb). Jómagam a következőket tippeltem:

1. Az apáknak megmarad majd a 10 nap szabadság, ami halva-születéskor és örökbefogadáskor is fog járni, de nem lesz kötelező kivenni.
2. Marad majd a 4-4 hónap a két szülőnek, amit a gyerek 10 éves koráig (fogyatékkal élő gyerek esetén ez lehet több) lehet majd kivenni, és amit minimum 75%-on kell majd fizetni (azaz megmarad majd a jelentéstervezet szövege). Egyedülálló szülőknek nem fog kétszer annyi járni (bár lehet, hogy kapnak majd valami extrát).

Ahogy az sejteni lehetett, a számunkra fontos kompromisszumos módosítókat megszavazta a szakbizottság (ezek általában úgy vannak összerakva, hogy meg legyenek szavazva – bár azért vannak kivételek), úgyhogy a Parlament jelentésének végső verziója a következő lett:

1. Az apáknak járjon gyerekük születésekor (vagy örökbefogadásakor) minimum 10 nap szabadság, és ezalatt fizetésük minimum 80%-át kapják. Ezt a szabadságot nem kötelező kivenni. A tagállamok (ha akarják), ezt kiterjeszthetik halva-születésre is.
   1. Egy dolgot érdemes tisztázni: Az, hogy “a tagállamok, ha akarják, kiterjeszthetik…”, az abszolút semmit sem jelent, hiszen a tagállamok amúgy is azt terjesztenek ki, amit csak akarnak (ez a lényege a minimumszabályoknak). Szóval ez, mint minden nem kötelező előírás, csak ilyen jelentéktelen langymeleg semmi.
2. Mindkét szülőnek járjon 4-4 hónap nem átruházható szabadság, amit a gyerek 10 éves koráig lehet kivenni, és ezalatt fizetésük minimum 78%-át kell, hogy kapják.
   1. A tagállamok ezt kiterjeszthetik vagy növelhetik (*ásít) abban az esetben, ha pl. a szülő egyedülálló, a gyerek (vagy a szülő) fogyatékkal vagy más betegséggel él, stb.

Szóval legnagyobb meglepetésemre alig lőttem mellé, jár magamnak a vastaps. Ami igazán szembetűnő, az az, hogy a végső kompromisszum nem egy kerek szám lett, hanem 78%, amiből talán érezhető, hogy milyen lehetett a hangulata az alkudozásoknak. Szinte látom magam előtt, amint végül a zöldek beadták a derekukat és elengedték azt a plusz fél százalékot amiért 72 órája éhség-sztrájkoltak, majd egy, az artériájukba mártott dodótollal szentesítették a végső kompromisszumot, mielőtt lerohantak volna a kantinba lelegelni az összes hagymás-rostélyost. És egyesek szerint unalmas a politika…

A szavazás

A végső szöveget a szakbizottság 34 “igen”, 14 “nem”, és 4 tartózkodás mellett fogadta el. A szöveg ellen szavazott kedvenc kravátli-rajongónk, Thomas Mann, és a Fideszes Kósa Ádám is – valszeg nekik kicsit túl “balos” lett a 75% feletti fizetés. A komcsik is vagy ellene szavaztak vagy tartózkodtak – ők nyilván szerettek volna 100%-os fizetést látni (plusz gondolom a termelési eszközöket közös tulajdonban).

A Szakbizottságban ülő két fasiszta közül pedig az egyik ide, a másik oda szavazott, kicsit mintha az lett volna a kérdés, hogy “inkább lennél meleg vagy muszlim?“.

A szavazás mellesleg annyira de annyira unalmas, hogy az már-már komédiába illik. Hogy ezt érzékeltessen, kivágtam a hacacáré első fél percét, ami (a tolmácshölgy zseniálisan kifejező szinkronjával) tökéletesen demonstrálja az izgalmakat:

Gondolom felmerült benned a kérdés, hogy kik a videón látható önjelölt római császárok akik a hüvelykujjuk fel és le-tartásával fejezik ki helyeslésüket vagy egyet nem értésüket. Ők igazából a pártok ún. koordinátorai (a Szakbizottságban ők képviselik a pártjaikat), akik a mögöttük ülő párttársaiknak jelzik, hogy hogyan szavazzanak. Persze minden képviselő kap egy szavazólistát amin rajta van, hogy a koordinátor szerint hogyan kéne szavazniuk, de a sok félkegyelmű gondolom gyakran elhagyja – vagy csak szeretnek császárosat játszani.

És hogy miért nem az 1-es módosítótól mennek felfele? Hát ennek dögunalmas oka van, amit viszont bonyolult lenne elmagyarázni, úgyhogy ezt most nem mondom el.

Megjegyezném, hogy a szavazás összesen 45 percen keresztül tartott, ugyanebben a stílusban és ütemben. Ember legyen a talpán aki ezt maradandó agykárosodás nélkül átvészeli.

A szavazás végén mindig két opció van:

A) A Szakbizottság elküldheti a szöveget a Plenárisnak, ahol mind a 751 képviselő szavazhat a szövegről. Ez azért lehet hasznos, mert így “erősebb a felhatalmazása” a Jelentéstevőnek (aki a Parlamentet képviseli a tagállamokkal való alkudozások során).

B) A Szakbizottság úgy is dönthet, hogy ezt a lépést egyelőre kihagyja (hiszen a végső, a Tanáccsal való megegyezést követően úgy is szavaz majd az egész Parlament), úgyhogy rögtön tárgyalóasztalhoz ülnek a Tanáccsal, hogy megegyezzenek a törvény végső szövegéről.

A szakbizottság végül az utóbbi mellett döntött (37 igen, 17 nem), tehát ha akarnak, akár rögtön leülhetnek tárgyalni a Tagállamokkal, hogy minél előbb kész legyen a törvény. Ez lesz az úgynevezett “trialógus” (azaz háromoldalú tanácskozás), aminek a menetét majd egy későbbi cikkben magyarázom el.

Mi jön még

Nagy örömmel jelenthetem, hogy már csak kettő azaz kettő cikk van hátra az “alapok” részből. Az egyik a Tanács törvényalkotási folyamatát fogja leírni (ábránkon a 2. pont alsó fele), a másik pedig a Tanács és a Parlament alkudozását a törvény végső szövegéről (3. és 4. pontok).

Ráadásul mindkettő jóval rövidebb lesz, mint a Parlamentes cikkek, és mindkettőhöz ugyanezt a konkrét példát (szülői szabadság) fogom használni.

Aztán ha ezzel a kettővel végeztünk, jönnek az EU általános problémáit/kérdéseit feldolgozó cikkek, azaz olyanok, mint:

1. Mennyire átláthatatlan az EU?
2. Mennyire demokratikus az EU?
3. Juncker tényleg alkoholista?
4. A németek tényleg lehúznak mindenkit? Vagy mi húzzuk le a németeket? Vagy egyik sem? Vagy mindkettő? – Stb.

Ezek a cikkek képzik majd az átmenet az elméleti cikkek (mi hogyan működik) és a konkrét cikkek (migránsok, Brexit, Soros-törvény, stb.) között. Remélhetőleg tehát mire azok eljönnek, mindenki szépen az elméleti tudására támaszkodva fog acsarkodni és köpködni, nem pedig szimplán állat módjára anyázva.

Aztán a jövőben lehet, hogy videó is lesz, de egyelőre ez még komolyabb technikai akadályokba ütközik.

Ne felejtsetek el írni, ha valami kérdésetek/bajotok van, vagy csak szimplán fikázni szeretnétek.

Pacsi!