Na, ezen akkor túllennénk. Rekordrészvétel, komolyabb meglepetések, dráma, vér, könnyek és veríték – ebből állt a tegnapi európai választás. Úgyhogy ha már itt vagyunk, gyorsan nézzünk rá, hogy mit is jelent ez az eredmény nemzeti és európai szinten.
Szóval először is nagy gratula mindenkinek, aki elment szavazni. Bár az Európai átlagtól még valamennyivel elmaradtunk, a részvételi arányból én azt szűröm le, hogy egyre többen meg tudják különböztetni a ’pisilőkisfiús-goffris’ Brüsszelt a ’migránsbarát és megállítandó’ Brüsszeltől.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy egyre többeket érdekel is, hogy akkor ezek most mit sumákolnak a belga fővárosban, akkor ez akár az igazi Európai demokrácia első napja is lehet.
Na de először lássuk, hogy mi történt itthon és Európában.
A magyar helyzet
- A győztesek
Az eredményeket valszeg mindenki hallotta: A Fidesz nagyot nyert (13 képviselő a 21-ből), de végül elmaradt a ’kétharmadtól’ – bár azt a két-harmadot nyugodtan hívhatjuk ’két-századnak is’, mert 14 képviselő kb. annyit jelentett volna az EP-ben.
Kardjukba azért nem fognak dőlni, egyrészt mivel ezzel is ők a második ’legtámogatottabb’ Európai párt (a Máltai baloldal 56%-ot kapott), másrészt mivel gondolom a legtöbbjüknek nincs is kardja, hiszen ez a középkori harceszköz az utóbbi párszáz év során egyszerűen kiment a divatból.
Orbánnak azonban van egy komolyabb dilemmája.
Ha a Néppártban akar maradni, akkor kicsit meg kell majd húznia magát, de úgy nehéz lesz, hogy egyrészt nemsokára csökkennek majd a beérkező EU-s pénzek (amit pedig logikus lenne Brüsszelre fogni), másrészt a Néppárt lehet olyanokkal tervez majd szövetségre lépni (liberálisok, szocik), akiket Orbán egy pohár vízben megfojtana.
Ha viszont kilép, akkor könnyen egy olyan ’blokkban’ találhatja magát, ami még a ’legjobb’ esetben is (ECR – ENF paktum) csak a Parlament töredékét fogja kitenni (17%). Ezzel a jelenleg rangosabb képviselői – mint például Járóka Lívia (az EP egyik alelnöke), Bocskor Andrea és Gál Kinga (szakbizottsági alelnökök), vagy éppen az EPP pártfegyelméért felelős Szájer József – mind elvesztenék a befolyásukat.
Persze Orbán Viktor pont az ilyen politikai játszmákban érzi a leginkább otthon magát, úgyhogy nem lepődnék meg, ha valahogy ebből is győztesen jönne ki, de az biztos, hogy minden tudását latba kell majd vetnie.
***
A DK a maga 16%-ával talán a választás legnagyobb meglepetése. Ebben az értelemben kicsit mellélőttem, hiszen azt állítottam, hogy náluk a harmadik helyezett Rónai Sándor bejutása a kérdéses, miközben végül a negyedik helyen rangsorolt, erdélyi születésű filozófus-újságíró (Ara-Kovács Attila) is Brüsszelbe mehet.
Mentségemre szóljon, hogy annyira nem hitt még a DK sem az említett úr megválasztásában, hogy őt kizárólag a ’futottak még’ szekcióban nevezték meg, fényképet sem sikerült róla kirakni a honlapra. Meg nem erősített hírek szerint Ara-Kovács úr a választás után legalább udvariasan bemutatkozott Gyurcsány Ferencnek és feleségének, akik először azt hitték, hogy a Netpincértől jött meghozni az ünnepi tortát.
A másik nagy mellélövésem a Momentum volt, ami a becsült 6-7 százalék helyett végül tíz százalékig is felugrott, ezzel pedig az általam meg sem említett Donáth Anna Júlia is bejutott az Európai Parlamentbe.
A téves jóslatokért elnézést kérek, de hozzátenném, hogy teljesen azért nem zárhatjuk ki, hogy nem pont a cikkem hatására változtak meg ennyire ezek a számok.
A két Momentumos hölgy megválasztása pedig már csak azért is jó hír, mert a brüsszeli atmoszférának jót fog tenni, hogy inkontinenciás öregurak helyett egyre inkább életrevaló fiatal hölgyek népesítik majd be a parlamenti üléstermet.
2. A vesztesek
Ami az MSZP-Párbeszédet illeti, hát hol is kezdjem.
Nézd, képzeld el, hogy van egy olimpiai futószám, amiről a verseny után az első helyezett valamilyen úton módon kizárattatja magát. Erre még aznap este megjelenik a Nemzetközi Olimpiai Szövetség elnöke, és kijelenti, hogy az első helyezett kizárása következtében ’a Szövetség nemsokára összeül, hogy eldöntse, hogy akkor most ki is nyert’.
Bertalan, te vén lókötő, a Parlamenti listák – meg úgy a preferencia-listák általában – nem így működnek. Már alapól nagyon csóró volt ez az ’első-helyen-vagyok-de-igazából-nem-is’-féle trükközés, de hogy te vizsgálóbizottságot hozol létre annak eldöntésére, hogy az egyes szám után a kettes következik-e, azt nem tudom a jó ízlés határain belül kommentálni.
A Jobbik is rendesen besült, de sajnos attól tartok, hogy nem kizárólag azért, mert a nyírbátori közösségi házban a szombati cikkem hatására elterjedt a híre, hogy a párt-nélküli EP képviselők jelentősen alul-reprezentáltak a szakbizottsági elnökök és jeletéstevők között.
Sebaj, a lényeg az, hogy egyedül Gyöngyösi Márton (ha tényleg ő megy) fog a félkör legszéléről magyarázni, a többi képviselőnk viszont – a Fidesz esetleges kilépéséig – az EP három legbefolyásosabb csoportjában fog ülni (Néppárt, Szocik, Liberálisok). Ez mindenképpen jó hír az országnak.
Ami Gyöngyösit illeti, az ilyen elhagyatott fura arcoknak egyetlen kiútja a ’magányos ordibáló’ szerepköréből a következő lehet:
2014 októberében az EFDD nevű képviselőcsoport (ahol Brexit istene Nigel Farage és az olasz ’Ötcsillagos’ párt bohóckodik), felvett egy – addig pártnélküli – félkegyelmű lengyel monarchistát, mert különben a csoportban nem lett volna meg a 7 különböző nemzetiség, amitől az szétesett volna.
Ez az eshetőség – a pártok átrendeződésével, illetve a britek kilépésével – újra megtörténhet az EFDD-vel, úgyhogy Brexit után lehet, hogy Gyöngyösi is értékes prédává válik majd számukra.
Mindenesetre bármelyik forgatókönyv is válik valóra, Márton úr gyanús, hogy nem fog beszéddel készülni a legbefolyásosabb európai államférfiak következő díjátadóján.
A többiekre most nem vesztegetném a szót.
Az Európai helyzet
Ha egy valahol olvasott cikk címe valami olyasmit tartalmaz, hogy ’populista-előretörés’ vagy ’zöldpárti hullám’ Európában, akkor mindig jusson eszedbe, hogy senki sem vesz meg egy olyan újságot, aminek a címlapján az áll, hogy ’Ez bonyolult, majd a cikkben elmagyarázom’.
Persze, kicsit nőttek a zöldek, kicsit nőttek a populisták, kicsit nőttek a liberálisok, de az egyetlen igazi változás az az erőviszonyok kiegyenlítődése. A nagyobb és kisebb pártok közötti különbség imigyen való lecsökkenése főleg azt fogja jelenteni, hogy mostantól a viták során a jelenleginél több különböző nézőpont fog ütközni.
Ez – szerény véleményem szerint – jót fog tenni az európai demokráciának, hiszen (majdnem) mindegyik pártnak vannak erősségei és gyengéi. A zöldek jól értenek az energiaügyekhez és a környezetvédelemhez, de például az Európai hadsereg kérdését lehet jobb, ha nem valami gluténmentes faölelgetőre bízzuk, na.
Másrészt nem hiszem, hogy bárki a kontinensen kifejezetten csalódott lenne, hogy mostantól a Néppárt és a Szocik már nem tudják csak úgy egyszerűen egymás közt felosztani a zsírosabb pozíciókat és fontosabb törvénytervezeteket.
Egy szó mint száz, ha bárki azt próbálja beadni neked, hogy az ’XY csoport’ nagyot nyert, akkor azért ráncold össze a homlokod. Például Le Pen félfasisztái kicsivel ugyan megverték Marcon liberálisait, de ne felejtsük el, hogy ettől függetlenül kevesebb szavazatot kaptak, mint öt évvel ezelőtt.
Olaszországban is nagyot nyert Salvini, de a szintén euroszkeptikus ’Ötcsillagos’ párt a tavalyi nemzeti választásokhoz képest majdnem a fele szavazóbázisát elvesztette (32% > 17%). Azaz a legtöbb új Salvini-szavazó valszeg nem az EU-párti szavazóktól érkezett – ezek egyszerűen csak szélsőséges pártot váltottak.
A zöldek pedig nagyon meglendültek pl. Németországban és Angliában, de azért ezt az állítólagos ’zöld hullámot’ nagyon nehéz megkülönböztetni egy kádban elengedett fing által generált fodrozódástól.
Jó, de ki lesz akkor most bárminek is az elnöke?
Ne felejtsük el, hogy idén nem csak a Bizottság elnökének a széke üresedik meg – bár nyilván az a legfontosabb pozíció. Emellett az Európai Tanácsnak (a tagállamok legfontosabb szerve) és a Parlamentnek is új elnöke lesz, leváltva Donald Tuskot és Antonio Tajanit.
Ez a három fő pozíció jelenleg mind a Néppárt kezében van, de az teljesen biztosnak látszik, hogy ez idén meg fog változni. Weber (a Néppárt üdvöskéje) nyilván megpróbál majd valami koalíció-szerűséget összehozni, de ehhez komoly algebratudásra lesz majd szüksége.
Itt van pl. pár (korábban lehetségesnek tartott) szövetség, ami nem éri el a szükséges 50%-ot:
- Jobb+szélsőjobb (Néppárt + Salvini [ENF] + Kaczynski [ECR]): 308 képviselő (41%)
- ’Jamaika-koalició’ (Néppárt + Zöldek + Liberálisok): 355 képviselő (47%)
- Balos összefogás + Liberálisok (Szocik + Zöldek + Szélsőbal + Liberálisok): 366 képviselő (49%)
Úgyhogy sok életképes lehetőség nincsen. A legvalószínűbb talán a nagykoalíció plusz liberálisok (58%), ám ebbe nem valószínű, hogy Kurz vagy Orbán beleegyezne, tekintve, hogy ehhez egyszerre Macronnal és Timmermansszal is kokettálni kellene.
Ráadásul ebben az esetben Weber megválasztása gyakorlatilag esélytelen, helyette vagy a Macron által is elfogadható Barnier, vagy a pont középen elhelyezkedő liberális Vestager lehetne a befutó, míg Webernek be kéne érnie pl. a Parlament-elnöki pozícióval.
Úgyhogy abba is hagyom a találgatást, mielőtt valami komolyabb hülyeséget írnek.
Holnap viszont lesz egy informális vacsora, ahol Európa állam- és kormányfői egy szaftos marhacsülök mellett átbeszélhetik majd, hogy most akkor hogyan is állnak. Úgyhogy ha onnan kiszivárog majd valami (márpedig minden bizonnyal ki fog) akkor írok majd a fejleményekről.
Röviden
Ez nyilván súlyos leegyszerűsítés, de egy pillanatra osszuk két részre az EU-t: Európa-pártiakra és Nacionalistákra. Ha így nézzük, mindkét oldalnak van oka az örömre.
A jellemzően euroszkeptikus szélső(bb)-jobboldali nacionalista, főleg a migrációt megállítandó politikai erők megizmosodtak, és az Európai politika szerves részévé váltak. Aki erre szívja a fogát, mondván hogy jön a következő világháború, annak szerintem érdemes elgondolkodnia, hogy nem pont azért erősödtek-e meg az euroszkeptikus pártok, mert évtizedekig senki sem állt le vitázni a szélsőjobbal és az ötleteikkel.
John Milton szerint pl.:
’mindegy, hogy mit tartasz igaznak, fontos, hogy halld az érveit azoknak is akik tévednek, mert csak egy tisztességes nyílt vita után várhatod el, hogy te kerülj ki győztesként’.
Vagy, ahogy egy jóval modernebb közösségi médiás filozófus írta ugyanebben a témában:
Ami pedig a szélsőjobb ’ellenségeit’ illeti, nem csak, hogy alig vesztettek a számukból, de bizonyos értelemben még meg is erősödtek, hiszen a zöldek vagy a liberálisok általában sokkal inkább EU-pártiak, mint pl. a legtöbb EPP-s.
Ez számomra azt jelenti, hogy az embereknek ma már fontos, hogy egy párt az EU mellett vagy ellen kampányol (ld. a DK sikerét vagy a Fidesz Junckeres plakátjait), és megbüntetik azokat, akiknél ez nem egyértelmű. Ha igaz, ez komoly győzelem az EU-s politikának, hiszen régebben senki le se tojta, hogy mi folyik Brüsszelben.
Másrészt Britek kálváriának köszönhetően még a leg-euroszkeptikusabb pártvezérek (pl. Salvini vagy Le Pen) sem az EU-ból való kilépéssel kampányolnak, hanem az ’EU megreformálásával’, ami ugye a liberálisok jelszava is (bár persze más értelemben).
Egy szó mint száz
Egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz semmilyen forradalmi változás Brüsszelben. Az egyetlen, ami felboríthatja a számításokat az az, ha sokáig elhúzódik a Bizottság elnökének a megválasztása, mert az felbosszanthatja (és így az euroszkepticizmus felé tolhatja) az embereket.
De ha sikerül majd gyorsan kompromisszumra jutni, akkor ez pont úgy lehet Európa nagy napja is, mint az EU végének a kezdete.
Minden attól függ majd, hogy az emberek hajlandóak lesznek-e megtisztelni az EU-s politikát a figyelmükkel, és esetleg még valamilyen úton-módon részt is venni benne.
Én mindenesetre igyekszem a közbeszédet az elkövetkező öt évben rendszeresen megjelenő, minősíthetetlen tartalmú és stílusú bejegyzésekkel szennyezni.
Remélem velem tartotok majd.
