//Alkossunk törvényt

Alkossunk törvényt

Üdv mindenkinek az „EU: Az mi az?” tanfolyamféleség harmadik részében. Az előző cikkhez azt az ígéretet fűztem, hogy az unalmas részek után most „nagy bulit csapunk” – hát az azért elég erős túlzás volt. A következő két-három hétben törvényt fogunk alkotni, ami nyilván nem nagy „buli”, de egyrészt érdekesebb, mint gondolnád, másrészt kell a clickbait, hogy még az olyan lusta disznók is visszajöjjenek olvasni, mint pl. rajtad kívül mindenki más.

Először is kezdjük egy kis ismétléssel. Ahogy azt az előző cikkben láttuk, az EU-nak három igazán fontos szerve van:

  1. A Bizottság: 30 ezer szürke bürokrata akik törvényeket javasolnak és próbálnak betartatni.
  2. A Parlament: 751 képviselő, akik főleg dumálni szeretnek de a törvényalkotásban is tevékenyen részt vesznek.
  3. A Tanács: A 28 tagállam képviselői. Hivatalosan a miniszterek, a gyakorlatban főleg (szakosodott) brüsszeli diplomaták.

Az előző héten azt is láttuk, hogy mi a különböző intézmények szerepe.

  1. A Bizottság (bürokraták) javaslatot tesz valamire
  2. A Parlament (polgárok képviselői) elfogadja/módosítja azt
  3. A Tanács (a tagállamok) is elfogadja/módosítja. A Tanácsé általában az utolsó szó.

Az EU törvényei többféleképpen jöhetnek létre, de bőven elég a legfontosabbat ismerni, aminek a neve, ha valakit érdekelne, rendes jogalkotási eljárás”. Itt kizárólag csak erről lesz szó. Ez vizuálisan kb. így vázolható fel (mi ma csak az 1-es számmal jelölt ponttal foglalkozunk):



Az előző cikkben az ilyen alkudozások mindig balul sültek el, de a legtöbbször azért sikerül a három nagyágyúnak egyezségre jutni, például így:


– Utoljára mondom: bárány vagyok, nem kecske, és nincs nálam semmiféle “halus cucc”

És hogy miért törődünk ennyit a törvényhozással? Azért, mert abban gyakorlatilag minden benne van amit az EU működéséről tudni kell: feladatok, erőviszonyok, politikai játszmák, stbstb. Úgyhogy vágjunk is bele.

A rettegett kombináció

A kérdőív talán legmegosztóbb kérdése az volt, hogy be kellene-e tiltani, hogy az emberek zoknira húzhassanak szandált. Végül szoros versenyben a következő eredmény született:

A nép döntött: halál a zokni-szandálra.

Személy szerint nekem nincs erős véleményem a témában, de mivel nem akarom semmibe venni a kitöltők demokratikus akaratát, a törvényünk célja az lesz, hogy betiltsa a jó ízlés ellen való efféle vétkezést.

A kezdetek

Az előző cikkben letisztáztuk, hogy törvényt csak az Európai Bizottság kezdeményez, ezért ma – bármilyen borzasztóan is hangzik – egy bizottsági bürokrata bőrébe bújunk, hogy összedobjuk ezt a javaslatot.

Mivel egyelőre semmit sem tudunk arról, hogy ezt hogyan is kéne csinálni, kezdjük egy józan paraszti ésszel és visszafogott stílusérzékkel ellátott verzióval:

Kezdetnek nem rossz, de van néhány probléma. Először is, a Bizottsági kollégáink a „nyakmetszés” egyezményes jelével adják tudtunkra, hogy a WordArt és a Comic Sans annyira nem divatosak az Európai törvényhozásban. Mi viszont úgy véljük, hogy ez egy baromság, úgyhogy egyelőre nem hallgatunk rájuk.



Nagyobb probléma, hogy egy-két fogalom nem teljesen tiszta. Először is, mi az az „utca”? Nyilván nem csak a szó szerint vett utcát értjük rajta, hanem mondjuk parkokat meg tereket is.

Úgyhogy cseréljük le az „utca” szót közterületre, amihez meg lopjunk egy definíciót a magyar jogból (a változtatásokat pirossal jelölöm).

Sajnos az sem teljesen tiszta, hogy mi az a zokni. Például az angol Wikipédia szerint a zokni  “egy olyan ruhadarab, amelyet a lábon viselnek, és általában a bokát és a vádli egy részét is borítja”.

Ezzel csak az a baj, hogy ez ugyanúgy igaz a hálós nejlonharisnyára mint a te lyukas Fila zoknijaidra.

A szandállal sem jobb a helyzet, amely elvileg:

„olyan nyílt lábbeli, amely a következő elemekből áll: 1. Lábfejhez rögzített talp; 2. Lábfej feletti szíj; 3. Boka körüli szíj”

Ez alapján sajnos nem csak a jól ismert formula lenne betiltva, hanem egy kicsit szandálszerűbb magassarkú is amit mondjuk nejlonharisnyával párosítottak:

Ez a két földlakó még egy Hugh Grant-féle romantikus komédiában sem szeretne egymásba.

Nyilván a baloldalit nem áll szándékunkban betiltani, de nehéz őket elválasztani. Sajnos a csat az csat, a szíj az meg szíj. Próbáljuk meg talán igy:

* Zokni: Olyan, pamutból készült, lábfejre húzott, minimum 2 milliméter vastagságú lábbeli, amely nem ritkán szagos a nap végére.

* Szandál: Olyan nyílt lábbeli, amely egy bokát tartó és egy vagy két lábfejet tartó (csatos vagy tépőzáras) szíjjal rendelkezik. Gyakran randa.

Nem tökéletes, de a célnak megfelel. Most már körülbelül meghatároztuk, hogy mit akarunk betiltani. De van még rengeteg dolgunk.

A törvény típusa:

Anélkül, hogy ebbe részletesen belemennék, az EU-s törvényeknek két fő típusa van. Az egyik egyenesen egy-az-egyben megmondja, hogy ki mit csináljon és hogyan (rendelet), a másik csak a tagállamoknak mondja meg, hogy mit érjenek el, de rájuk bízza, hogy hogyan (irányelv).

Ezt az ex-barátodon/barátnődön keresztül szeretném érzékeltetni:

Az irányelv feltételezi, hogy a magyar kormány jobban tudja, hogy milyen módszerrel akarja elérni a zokni-szandál betiltását, mint a semmirekellő Brüsszeli aktatologatók. Úgyhogy mi használjuk ezt, mert ez több mozgásteret ad bölcs honatyáinknak.

Tehát a törvényünk hivatalos titulusa „irányelv” lesz.

A büntetés

Nyilván nem elég valamit betiltani, az is szükséges, hogy legyen valami büntetés a megszegőknek. Mivel ez csak egy irányelv, nem mondjuk meg konkrétan, hogy mondjuk nyilvános botozás vagy 10 óra M1-nézés jár érte, hanem rábízzuk a tagállamokra, hogy ők döntsék el.

De persze azt sem akarjuk, hogy egyes nyámnyila országok (pl. osztrákok, svédek), egy kis szóbeli feddéssel elintézzék ezt a főbenjáró bűnt. Ezért adjuk hozzá ezt a mondatot, ami majdnem minden hasonló EU-s törvényben megtalálható.


“A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük, (blablabla).”


Felmerül az a kérdés is, hogy ki fogja kiszabni ezeket a büntetéseket. Úgyhogy gyorsan tegyük hozzá, hogy a tagállamok kötelesek kinevezni egy hatóságot, ami ezekkel a dolgokkal foglalkozik:


“Minden tagállam kijelöl egy vagy több illetékes hatóságot, amelyek felelősek ezen irányelv alkalmazásáért.”


De milyen alapon?

Na, haladunk. De egy problémát kicsit elodáztunk: az EU csak akkor alkothat törvényt, ha arra a tagállamok korábban felhatalmazták. Ezt a felhatalmazást valahol a Lisszaboni szerződésben kellene megtalálni.

Sajnos a zokni-szandál betiltása abszolút nem EU-s kompetencia, de most ettől tekintsünk el, és mondjuk, hogy pl. a 114. cikk a megfelelő jogalap. Ezt is adjuk szépen a törvényünkhöz.

Aztán a következőkre is figyelni kell:

  1. A tagállamoknak időt kell hagyni, hogy eldöntsék, hogy hogyan akarják elérni azt ami benne van (a zokni-szandál betiltását)
  2. A polgároknak is kell időt hagyni, hogy felfogják, hogy mostantól nincs többé kényelem, csak vér, veríték és könnyek.

Mondjuk  jövő év elejéig kapnak haladékot:


“A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 2019. január 1-ig megfeleljenek.”


Most kb. itt tartunk:

Brüsszelt már megint meg kéne állítani

Mivel már elég jól állunk a törvénytervezetünkkel, tartunk egy sajtótájékoztatót, amelyben elmagyarázzuk a népnek, hogy a törvényünk hogy fog kinézni.

Kb. el tudjuk képzelni az itthoni reakciókat:

Hívd a fiúkat Zsolti, támad a zokni-szandál-démon

De ami a mi szempontunkból még fontosabb: a hír eljutna a gazdasági szereplőkhöz. Azaz például minden cégvezető elkezdené elemezni, hogy ez hatással lesz-e rá. A szandál- és zoknigyártók nyilván az ideg-összeroppanás szélére kerülnének, de sokan mások is hevesen tiltakoznának (pl. frottírgyárak, tépőzárgyárak, Farkasházy Tivadar).

Aztán persze vannak a polgárokat képviselő szervezetek is. Például lehet, hogy kapnál egy hívást a Velkledd-szindrómások Európai Szövetségétől is, amelyben figyelmeztetnének, hogy a Velkledd-szindróma egy ritka betegség, és az abban szenvedők kizárólag pamutzoknit hordhatnak szandállal, különben meghalnak.

Fontos a korai felismerés: A oldaltáska és a strandpénztárca a Velkledd-szindróma tünetei is lehetnek

Úgyhogy őket nyilván ki kellene venni a hatály alól. De akkor már talán mindenkit, akiknek egészségügyi okból ez fontos. Adjuk is hozzá:


* Ez az irányelv minden olyan Európai lakosra érvényes, akiknek egészségügyi okokból nem létszükséglete a zokni és a szandál együttes viselése.


Persze a civil szervezetek is biztos pampognának valamit emberi jogokról, de őket gyorsan „Soros-pénzelte álcivileknek” tituláljuk, amivel hamar elhallgattatjuk mihaszna károgásukat.

Emellett néhány tagállam jelzi, hogy ők titkosügynököket alkalmaznak, akiknek egyenruhaként kell zokni-szandált hordaniuk, hogy be tudjanak illeszkedni a nyugdíjmaffia tagjai közé. Úgyhogy engedjünk meg a kivételeket a tagállamoknak (de szigorúan csak ilyen esetekre):


“Kivételes esetben bármely tagállam adhat ki egyedi engedélyeket zokni-szandál viselésre, feltéve ha azok nemzetvédelmi okokból indokoltak.”


Utolsó simítások

Az elejére rakjuk oda azt, amit minden törvény elejére oda kell (pirossal lásd a magyarázatokat):



Végül pedig morogva adjuk be a derekunkat és cseréljük le a WordArt-ot meg a Comic Sans-t valami kevésbé egyedire és stílusosra.

A törvényünk most már két oldal hosszú és úgy néz ki, mint ami egy Duracell-nyuszit is mélyálomba lenne képes repíteni az első oldal közepére:

(katt a képre ha megnéznéd nagyobban, vagy töltsd le PDF formátumban)

Még bőven nem lenne vége

Nekem, és gondolom már neked is, rendesen elegem van ebből az egészből, szó szerint egyetlen egyszerű dolgot akarunk betiltani és pár perc alatt Háború és Béke lett a pindurka kis törvénytervezetünkből.

Ha igazi aktatologatók lennénk, akkor bőven 20-30 oldalas lenne a törvénytervezetünk a végére (de nem ritkák a 100 oldalnál hosszabb javaslatok sem). A Bizottság pl. ilyen dolgokat szokott hozzáadni:

  1. Magyarázat, hogy miért kell betiltani a zokni-szandált (1-2 oldal)
  2. Hogyan illeszkedik a zokni-szandál törvény egyéb törvényekhez (pl. a „leggings nem helyettesíti a nadrágot” irányelvhez)
  3. Magyarázat, hogy miért nem elég tagállami szinten szabályozni (azaz miért kell EU-s szinten ehelyett) (1-2 oldal)
  4. Arányos-e a javaslat (zokni-szandál betiltása) az elérni kívánt céllal (polgárok lelki békéje).
    => Nem lenne-e elég pl. csak ismeretterjesztő öltözködés-tanfolyamokat szervezni? (1-2 oldal)
  5. Kikkel konzultált a Bizottság mielőtt kijött a tervezettel (zoknigyárak, keleti turisták, stb). (2-3 oldal)…

És így tovább. Emellett a Bizottság manapság minden javaslathoz csatol egy 150-200 oldalas hatástanulmányt, amiben ki van számolva, hogy például:

  • Mennyivel esne vissza az európai szandálgyártás
  • Mennyivel csökkenne/nőne az Európába érkező turisták száma, stb.

Ráadásul ne felejtsük el, hogy a tervezetet utána a Parlament (a polgárok képviselői) és a Tanács (a tagállamok képviselői) gyakorlatilag olyanra módosítják, amilyenre akarják.

Márpedig (ahogy azt majd látni fogjuk), a Parlament és a Tanács imádnak hosszú, magyarázó paragrafusokat hozzáadni egy törvénytervezethez, mert félnek, hogy különben valami jogi kiskaput hagynak. Ezek főleg a törvény elején, a „mivel” szót követő, zárójelben jelölt paragrafusok [(1), (2), (3), stb.]. Például:



Én most csak kettőt-hármat adtam hozzá, de nem ritka, hogy száznál is több ilyen paragrafus („recital”) tartozik egy törvényhez, akár több tucat oldal hosszan kígyózva. Ezért ha életed olyan szörnyű fordulatot venne, hogy valamiért el kell olvasnod egy EU-s jogszabályt, tegyél magadnak egy szívességet és ugord át ezeket (azaz kezdd ott, ami azt írja: „1. cikk”).

Elmúlik a világ dicsősége

A lényeg az, hogy a törvények hosszúságnak/bonyolultságnak nem az az oka, hogy az EU bürokratikus, hanem az, hogy technokratikus: a három intézmény a lehető legtöbb cég, civil szervezet, szakszervezet, fogyasztóvédelmi egyesület, stb. véleményét meghallgatja és figyelembe veszi egy törvény megalkotása során, plusz egy csomó kutatást végeznek, nehogy a törvény valami nagy galibát okozzon.

Ez ahhoz a szomorú tényhez vezet, hogy ha egy iskolázott, értelmes szittya magyar ember (pl. egy mérnök vagy egy fizikus) meg akarna érteni egy EU-s jogszabályt, akkor valószínűleg minden erőfeszítése ellenére kudarcot vallana – egyszerűen túl zavaros jogi katyvasszá válik minden törvény, mire elfogadásra kerülne.

Ez sajnálatos, de nem meglepő: ha én megpróbálnék megérteni egy elektromos kapcsolási rajzot vagy egy atomfizikai képletet, nekem is hamar beletörne a bicskám, pedig az elektromosság és az atomok ugyanúgy életem szerves részét képezik, mint mondjuk az Európai Unió.

Nem szabad ezért elcsüggedni. Ugyan lehet, hogy törvényeket sosem fogsz majd tudni olvasni, de hál’istennek minden bizonnyal nem is lesz rá soha szükséged. Amire viszont szükséged lesz, azt itt megtanulhatod.

Remélem, hogy az is világossá vált, hogy ha a törvényünk „emberi nyelven” lett volna írva, akkor lehet, hogy véletlenül betiltottuk volna a magassarkú-nejlonharisnya kombót, vagy minden zokni-szandálos félnótás parkokban és tereken gyülekezett volna, mert onnan „elfelejtettük” volna őket kitiltani.

Én személy szerint inkább élek egy olyan világban, ahol a törvények olvashatatlan jogi halandzsák, mint egy olyan poszt-apokaliptikus alternatív valóságban ahol mihaszna zokni-szandálos bűnbandák szabadon terrorizálhatnak minket parkjainkban és köztereinken.

Aki ezt a mondatot be szeretné állítani háttérnek, annak íme:

A következő rész tartalmából

A jövő héten megnézzük, hogy hogyan lesz törvény abból a javaslatból amit ma összehoztunk. A választások miatt viszont nem vasárnap jön majd a cikk, hanem valszeg szerdán (ha sikerül addig összedobnom).

Szokás szerint bármilyen kérdésre válaszolok a Facebook csoportban, de ha valaki névtelenül akarna elküldeni melegebb éghajlatra (vagy kérdést feltenni), az itt megteheti.

Akik pedig személyes akarnának összeverni, azoknak április 5 és 10 között vagyok Budapesten (csütörtök-kedd).

Ja, és mindenki menjen szépen szavazni.

Pacsi!

Tetszett mi? Akkor osszad meg szépen nagyon gyorsan: