Üdv a hazafiaknak és sorosbérenceknek a blog utolsó előtti bejegyzésében. Persze lesz még több cikk, de az “Az mi az?” c., full kreténeknek szánt rész hamarosan véget ér, és onnantól csak azok fogják érteni a cikkeket, akik be tudják kötni a saját cipőfűzőjüket és le tudják nyelni a saját nyálukat. Az olvasótábor 80 százalékának imigyen való elvesztése elvileg érzékenyen érintené a reklámbevételeket, de mivel ez egy média-szerűség, az ország kedvenc gázszerelője pár hónapon belül ígyis-úgyis megveszi majd pár milliárdért.

Ma hatvanadszorra is a jelenleg készülgető szülői szabadságról szóló törvényről lesz szó. Tudom, igazából szart se érdekelnek a nyáladzó pondrók és a csóró szüleik, de még mindig hatvanszor emészthetőbb a téma így, hogy van valami konkrét dologról van szó, mintha csak magában mantráznék preambulumbekezdésekről akár csak az a bizonyos haverod a chemtrailről a harmadik bacardi breezer után.

Tehát eddig azt láttuk, hogy az Európai Parlament milyen szerepet játszik egy EU-s törvény megalkotásában, most pedig azt nézzük meg, hogy a Tanács hogyan piszkít bele a meggybefőttünkbe.

Rövid Emlékeztető: a készülő törvény eredeti (azaz a Bizottság által publikált) verziója szerint a tagállamoknak hamarosan kötelező lenne majd (minimum) 10 nap szabadságot adni az apáknak, ha sajnálatos módon gyerekük születne, plusz 4-4 hónap (nem átruházható) szabadságot mindkét szülőnek a purdé 12 éves koráig. Ahogy azt korábban írtam, ez a törvény abban a tekintetben különleges, hogy a Tanácsban egyhangúlag kell majd megszavazni (azaz Portugáliától Bulgáriáig mindegyik tagállamnak rá kell majd bólintania).

Szóval az előző három cikkben láttuk, hogy a Parlament hogyan szarakodott ezzel a törvénnyel az utóbbi több mint egy évben, ma pedig megnézzük, hogy a Tanács (azaz a tagállamok gyülekezete) mi a túrót akar. Ehhez először is jöjjön egy kis emlékeztető/kiegészítés a Tanács általános működését bemutató cikkhez.

A Tanácsnak három szintje van. A legfelső maga a Miniszterek Tanácsa, ahol a tagállamok miniszterei rakoncátlankodnak. Eggyel lejjebb van az Állandó Képviselők Bizottsága (“COREPER”), ahol az Állandó Képviselők (kb. az EU-hoz delegált nagykövetek) idétlenkednek, míg legalul vannak a “munkacsoportok”, akik kicsit olyanok mint a Parlament szakbizottságai – van belőlük pár tucat, attól függően, hogy az ott trónolók miről szeretnek pletykálgatni. A munka nagy részét persze itt is a legalsó szinten lévők végzik, azaz a munkacsoportok és az ott trónoló ‘attasék’. A mi törvényünk a “Szociális Kérdések” munkacsoportjához került, ahol minden tagállamnak a szociálisan érzékenyebb diplomatái ücsörögnek. Tőlünk pl. Kálmán Szandra, aki saját önéletrajza szerint “család- és ifjúságügyért és nemek közötti egyenlőségért felelős szakdiplomata”, míg a rossz nyelvek szerint “csibész egy fehérnép” aki “úgy fogatja a Martinis üveget mint más a nuncsakut”.

Sajnos van egy kis problémánk. A a Tanács az EU legerősebb szerve, hiszen az EU csak azért létezik, mert a tagállamok átruházták rá hatalmuk egy részét (amit persze alapból mi állampolgárok ruháztunk át pl. a magyar államra). Emiatt viszont a Tanács nagyrészt azt csinál amit akar. Márpedig azok, akik azt csinálnak amit akarnak, általában nem szeretik, ha a szomszéd a lichthofból kukkolja a feleségüket tusolás közben. Az EU-t sok kritika éri, hogy “nem átlátható” (erről lesz is később cikk), de az átláthatóság koronázatlan királyai maguk a tagállamok – a Tanács működése kb. annyira átlátható mint Gyurcsány Feri szakdolgozata egy Elios-lámpa alatt.

Ahogy láttuk, a Parlamenti ülések majd’ minden dokumentuma nyilvános, és az üléseket még az olyan átlagos (már nem kinézetben) polgárok is élőben követhetik, mint például te. Na, a Tanács az nem ilyen. Az üléseik nagy része zárt ajtók mögött zajlik, és a dokumentumokat csak azokon a napokon teszik elérhetővé a pórnép számára, amikor a dupla kar-amputáción átesett sarki zöldséges megveri őket kő-papír-ollóban. Ezért is jellemző, amikor egy-egy nemzeti politikus otthon köpködi az EU-t, hogy mennyire átláthatatlan, aztán Brüsszelben a térdét csapkodva hahotázik, ha valaki felveti, hogy mi lenne ha esetleg a Tanács / COREPER / Munkacsoportok ülései és dokumentumai nyilvánosak lennének.

Na de térjünk a lényegre.

Nézd, a minisztereink le se szarják a törvényeket ebben a fázisban. A munkát a releváns Munkacsoport csicskásai végzik el (mint pl. Szandi), bár az Állandó Képviselők néha a körmükre néznek, meg a végén leokézzák a kész szöveget, de ennyi. A végső szöveg amúgy kb. ugyanúgy működik mint a Parlament jelentése, egy rakás módosító a Bizottság eredeti tervezetéhez – csak itt nem “Jelentés”-nek hívják, hanem “Általános Megközelítés“-nek. Nem tudom ti hogy vagytok vele, nekem az “általános megközelítés” az az, amikor a hatodik feles után célba veszek egy egyedül üldögélő hölgyet de véletlenül lefejelem a bárpultot és az elsősegélyen ébredek – de ez most mindegy.

Szóval a Tanács ugyanakkor kapta meg a Bizottság törvénytervezetét a szülői szabadságos törvényünkről, mint a Parlament: 2017 áprilisában. Ekkor a Tanács elnöke Málta volt, majd júliustól Észtország. Ez a gyakorlatban kb. annyit jelent, hogy a Szakbizottságban az ő diplomatáik elnökölték az üléseket, írták össze a véleményeket, és próbáltak ez alapján egy minden ország által elfogadható szöveget összerakni.

Októberre sikerült is valamit összekukáznia az észteknek, de egy (nem túlzottan meglepő eredményű) kő-papír-olló meccs következtében ezt a dokumentumot nem tették elérhetővé. Az első elemezhető dokumentum novemberben került publikálásra, majd az Általános Megközelítést végső formájában az észtek után következő bolgár elnökség fogadta el idén júniusban.

Írnék én többet is a folyamatról meg az ádáz harcokról, de igazából nem nagyon tudok. Valszeg volt pár tagállam, akik szerettek volna több és jobban fizetett szabadságot a szülőknek (pl. Északi országok, Portugália, stb.), meg olyanok is akik az egész törvényt inkább a kukába dobták volna. De mivel a releváns szinteken (munkacsoportok, COREPER) az ülések nem nyilvánosak, igazából max. találgatni tudnánk, mint Matolcsy G a külön neki kitalált itt-a-piros-hol-a-piros variációban.

Az egyetlen tanácsülés amiről feltöltötték a videót a világhálóra, 2017 decemberében esett meg, és az érdemi része összesen 4 darab percig tartott. Két ország tartotta csak érdemesnek a témát felszólalásra, és egyikük nem volt más, mint Pannónia, Lehel Kürtjének és Nokia Dobozának messze földön híres hazája.

Hős diplomatánk hangsúlyozta, hogy ugyan Magyarország 3 teljes év szülői szabadságot ad a két szülőnek összesen, de ennek mind átruházhatónak kell lenni apáról anyára (és fordítva), mert ha akár egy hónapot is kötelezően az egyik szülőnek kéne kivennie, gondolom Orbán Viktor kénytelen lenne abbahagyni a föld nap körül való keringtetését. Sajna a hölgy nem írta alá a jelenléti ívet, úgyhogy a kifinomult detektív-szimatomat kellett elővennem, hogy kiderítsem, mégis ki is ő:

Ösztönöm azt súgta, hogy az ásványvizes üvegen lehet a rejtély kulcsa. Lássuk csak:

Közelebb…

Még közelebb…

UPDATE: Hála a blog egyik fanatikus rajongójának aki igazi újságíró (és emiatt az értesüléseit nem kipixelezett műanyagpalackokról szerzi), már tudjuk, hogy ez a bizonyos hölgy Novák Katalin családügyi államtitkár.

Na de visszatérve, fontos megérteni, hogy ez a törvény valszeg sok ország szemét szúrja, mivel a tagállamok nem szeretik, ha az EU csökkenti a mozgásterüket. Sokuk szeretné fenntartani magának a jogot, hogy annyi szabadságot adjon a friss szülőknek amennyit csak akar. Ha 10 percet, akkor 10 percet, mi közöd van hozzá. És mivel egyhangúságra van szükség, még a porbafingó máltaiak is baromi erősnek érthetik magukat a szavazásnál. Ezért nem meglepő, hogy a Parlament Jelentéséhez képest (10 nap az apáknak a gyerek születésekor, 4-4 hónap [nem átruházható] mindkét szülőnek, 75-78%-on fizetve) a Tanács Általános Megközelítése egy beszorult fing.

A következőt akarja a Tanács:

1. 10 nap az apáknak közvetlenül a születés után (bár az egyik dokumentum megemlíti, hogy bizonyos tagállamok még ezt is sokallták)
2. 4-4 hónap szabadság a szülőknek, de ebből csak 2 hónap nem átruházható
3. És ami a legfontosabb: semmi konkrét fizetési minimum – helyette csak egy homályos megjegyzés, hogy nem ártana a szülőknek valami fizetést is kapni. Ráadásul a nem átruházható szabadságot a cégek csak másfél hónapokig lennének kötelesek fizetni, utána irány a kukázás.
   

Na most ez így ebben a formában siralmas. A szülőknek a jelenlegi szabályok szerint is jár 4 hónap, amiből 1 hónap nem átruházható. Egyszóval a két “konkrét eredmény” az, hogy a hímnemű szülők eggyel kevesebb hónapnyi pelenkázást tudnak majd csak rásózni az asszonyra, illetve, hogy jár majd nekik 10 szaros nem fizetett szabadnap közvetlenül a születés után. Ezért aztán érdemes volt ennyit erőlködni a slozin, mélyen tisztelt kollegák.

Szóval így állunk. Ez amúgy egy meglehetősen tipikus állapot a két intézmény “összecsapása” előtt: A Parlament próbált ambiciózus / progresszív lenni, a Tanács meg kb. annyira volt bátor, mint Semjén Zsolti amikor egyszer otthonhagyta a vadászpuskáját.

Mindez a megszokott táblázatainkban így néz ki (az apáknak való 10 napot kihagytam mert abban mindenki egyetért):

Szülői szabadság	Szabadság hossza	Hány éves korig	Átruházható	Fizetés?
JELENLEG	4-4 hónap szülőnként	8	3 hónap	–
A BIZOTTSÁG TERVEZETE	4-4 hónap szülőnként	12	0 hónap	Táppénz szinten
A PARLAMENT ‘JELENTÉSE’	4-4 hónap szülőnként	10	0 hónap	78%-on
A TANÁCS ‘ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉSE”	4-4 hónap szülőnként	8	2 hónap	Valamit illene fizetni, de nincs igazi megkötés

A törvényhozás következő, és egyben utolsó fázisában ez a két különböző álláspont csap majd össze, ahogy azt a jól ismert grafikonunkból jól látszik:

Eskü becsszóra mindjárt vége

Tehát a következő bejegyzésben, azaz a blog bevezető szakaszának utolsó cikkében, megnézhetjük majd, hogy hogyan fog egy eposzi csatában összecsapni a Parlament és a Tanács, hogy meggyőzzék a másikat a maguk igazáról – azaz jönnek a híres-hírhedt Trialógusok. Higgyétek el, a Mohácsi csata a Trialógusokhoz képest Anettka – VV_Pandora boxmeccs, van itt minden ami szem-szájnak ingere, éjszakába nyúló viták, eltiport piros vonalak, cserbenhagyott árnyékok, illetve még egy, a Tanács szigorúan titkos dokumentumait véletlenül benyúló gyakornok is (ez én lennék).

Utána tartunk egy rövid szünetet, majd teljes elánnal nekilátunk olyan témáknak, mint az átláthatóság, a demokrácia, vagy éppen az élet értelme.

Nagy lesz!

Pacsi!